Hírek

Aktuális hírek

2012. március 07. 13:49
Címkék: általános

A Konyár elleni edzőmeccsünkön a fiatalok 5-4 arányú győzelmet arattak szép és tetszetős játékkal. A felnőttek játékával viszont csak az első félidőben voltam elégedett (2-2), mivel a második félidőben teljesen kedvtelenül, elképzelés nélkül fociztunk meg is lett az eredményen hiszen 5-2-re kikaptunk.

Szombaton az ifi csapatunk a BUSE ifi csapatával mérkőzött meg. Edzőjük elmondása szerint az első félidőben nagyon szépen és tetszetősen játszottak (2-2) a második félidőre viszont elfáradtak és a csapat teljesen összeesett a végeredmény 9-2 a BUSE javára.

A hétvégén is játszottunk edzőmeccset. Az eredmény mindkét csapatunkra nézve hízelgő. Remélem nem ad okot sem az elbizakodásra, sem pedig a nagyképűségre. Vendégünk a Körösszegapáti csapata volt. Az ifi 9-0 a felnőtt 11-2 arányú győzelmet aratott.

A következő edzőmérkőzés Kismarjával lesz itthon március 10.-én szombaton 13-tól az ifi 14:30-tól a felnőtt csapat játszik.